„Minél kevésbé rádióbarát” – a Zenész Magazin interjúja Lovasi Andrással

Tavasszal jelent meg a Kiscsillag új nagylemeze, a Tompa kések – ám nem sokkal később „beütött a ménkű”, jött a járvány és a karantén. Az új albumról, az otthon töltött hónapokról, és az idei és jövő évi tervekről beszélgettünk Lovasi Andrással.

Tavasszal jelent meg az új Kiscsillag-lemez, a Tompa kések. Sokat és tudatosan készültetek a lemez elkészítésére, producerrel, egy „külső füllel” dolgoztatok együtt. Hogyan állt össze a lemez?

2014-ben március 8-án jelent meg a Szeles, 2017-ben március 8-án jelent meg a Semmi konferencia, szóval kiszámoltuk, adja magát, hogy három év múlva 2020. március 8-án jelenjen meg az új album. Régebben fél évre, egy évre terveztünk, de most már inkább két-három évre érdemes tudni, hogy mit fogunk csinálni, mert – amíg a konjunktúra tartott – egyre korábban kezdtek el a koncertszervezők fellépéseket lekötni. Az albumot 2019 tavaszán kezdtük el írni, akkor kezdtünk el tudatosan úgy próbálni, hogy azokat az ötleteket, amiket dalképesnek nyilvánítottunk, elkezdtük kidolgozni. Épp tegnap kezdtem el egy másik anyaghoz régi ötleteimet átnézni, és megtaláltam a Kicsiknek az égben című szám 2012-es vázlatát. Szóval volt azért egy-két nagyon régi ötlet is.

 
OLVASD TOVÁBB ITT!

További hírek

További hírek
© 2020 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább