Fekete Teve - Szeptember

Hát hogy vehetné fel a versenyt
az, aki az égbolt sarkában vár,
az, aki a nagy zajban is hallja,
ahogy földre hullik a nyár?

Hát mégis, hogyan nem vette észre,
azt, hogy ennyire távol áll?
Egy lepkét felhőkön át bámul,
ahogy az szívről szívre száll.

Senki sem téved, előlem ne rejtőzzél el!
Szeretlek téged, bárcsak sosem nőnél fel.
Nem kell félned, a lángot magasra emelem fel.
Kéz a kézben a télbe együtt indulunk el,
Ó együtt Szeptember!

Hát, hogy vehetné fel a versenyt
az, aki csak azért mond imát,
hogy tudjon kevésbé hinni abba,
amit csukott szemmel lát?

Hát mégis, hogy állhat ennyire távol,
attól, hogy nyugodt legyen a táj?
Inkább amnéziát színlel,
hogy ne látszon mennyire fáj.

Senki sem téved, előlem ne rejtőzzél el!
Szeretlek téged, bárcsak sosem nőnél fel.
Nem kell félned, a lángot magasra emelem fel.
Kéz a kézben, a télben együtt indulunk el
Ó együtt szeptember.

Ha az ember lát egy múló csillagot,
pillanatra az égen felragyog,
csak azt nézi, csak azt várja,
hogy hátha egy táncra ő lesz a párja,
de az nem tér vissza, nem jön újra el,
így persze még jobban érdekel.
Nyár halálos ágyán fekszem,
de egyszer minden újra életre kel.