Zorall

Zenei irányzat: Rock
Albumok: 10 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 45921 alkalommal

Bemutatás:

A Zorall egy 2002-ben alakult magyar rockegyüttes. A zenekar régi magyar slágerek és rockklasszikusok összegyúrásával, valamit régebbi magyar popslágerek rockosításával készít új számokat.

Weboldal:

Biográfia:

Attila saját szórakoztatására számítógépen készítette el régi magyar slágerek feldolgozásait. A dalszövegeket ismert külföldi rock és punk alapokra húzta rá. Egy idő után arra gondolt, érdemes lenne zenekart kerekíteni az ötlet köré. Így lett Máté Péter Régi útjából hardcore nóta, vagy így szólal meg ska stílusban a Piramis Ajándéka.

2002. február 2-án alakult meg a Zorall együttes. Ismert rockzenekarok tagjaiból, szinte hobbiból, egyetlen ötletre alapozva. Azóta a Szendrey "Szasza" Zsolt (ének, Sex Action), Barbaró Attila (gitár, Junkies), Weisz "Kicsi" László (gitár, Kalapács), Hangyássy "Hangya" László (basszusgitár, Sing Sing) és Boros Péter formáció már jó néhány albumot készített, valamint a rockfesztiválok és a motoros találkozók állandó fellépő zenekara lett.

Legutolsó lemezükkel, a 2014-ben megjelent Háztartási Rock’n Roll-lal ismét a 2015-ös Fonogram-díj jelöltjei között szerepelt.

Díjak:
2003. Év felfedezetje (Arany Nyíl)
2004. Év lemeze (Arany Nyíl)
2006 Fonogram díj
2007 Év zenekara (Arany Nyíl)
2009. Év zenekara (Arany Nyíl)
2012 Az év fesztivála (Zorall Sörolimpia)

forrás: wikipedia

Tagok:

Zorall dalszövegek (82 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

zita81 Hozzászólás ideje: 2011-08-15 10:07:22

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-15 10:18:22

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

a kedvenc zenekarom!!!! a cd.t minden koncerten megvásárolhatod 500forintért!!!

Suzan Cullen Hozzászólás ideje: 2010-04-13 14:11:43

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-25 14:51:11

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

Kedvenc a Zorallok közül! (:

zorallz Hozzászólás ideje: 2009-12-05 12:49:18

Utolsó bejelentkezés:
2020-09-23 12:01:54

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

Én tudom Sorajának hívják és az Ajándék c. klippben is szerepel igaz ott még kislány :)

spikehun Hozzászólás ideje: 2009-06-24 01:26:41

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-24 03:25:22

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

Sziasztok, nem tudjátok, ki az a lány, aki a Csakazértis szerelem c. klipben játszik? Nagyon szép. :p

MetalPrinSZESZ Hozzászólás ideje: 2009-06-04 18:01:47

Utolsó bejelentkezés:
2010-03-31 23:52:30

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

.. Ami elmúlt, soha nem jön vissza már .. :(

Gabeeee Hozzászólás ideje: 2008-12-27 09:13:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-11 12:43:58

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

Petya142! Mi az,hogy ebből élnek meg???Ha valamit fikázok,akkor azt legalább meggondoltan,alátámasztott érvekkel teszem...nem valami légből kapott szarral.Tudod te,hogy melyik tag mit csinál a Zorallon kívül??Hmmm??Az tény,hogy nem szórólapot osztanak és metróellenőrködnek(hiába álomfoglalkozás XD ) deeee nem áll szándékukban a ,,Zorallból,, megélni. Egyébként meg nem is tudnának megélni belőle... Gondolj már bele,hány fiatal ismerte meg általuk ezeket a ,,régi slágereket,,?!Akiknek ezek a számok eredeti verzióban nem állnak közel a szívükhöz... Najó,befejezem....csak kicsit szánalmasok és nevetségesek az ilyen emberek,nézz kicsit utánnuk...én sem írom rád,hogy egy diszkkóóóóóós gyökééér vagy,mivel nem tudom ki vagy te....

Lovegun-girl Hozzászólás ideje: 2008-11-28 06:42:32

Utolsó bejelentkezés:
2015-04-24 15:57:59

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

Egyszerűen imádom ezt a dalt! Tett halála a gondolkodás Gyerünk gyerünk támadás!

vodkás Hozzászólás ideje: 2008-11-02 11:04:30

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-07 19:17:45

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

halee havkinek megvan a csakazétis szerelem az lécci vegyen fel msn re [*** moderálva ***]

Mary-Kate Hozzászólás ideje: 2008-09-30 22:56:14

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-30 22:48:31

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

A " Valami véget ért" című számuk,talán az egyik legjobb,és iszonyatosan jó rá motorozni:)

krisztike945 Hozzászólás ideje: 2008-06-29 12:05:09

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-14 15:48:39

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

vegyen már fel vki msnre és küldjön át számokat [*** moderálva ***]

torzító Hozzászólás ideje: 2008-06-11 21:10:25

Utolsó bejelentkezés:
2013-10-22 20:05:38

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

valaki mondja már meg, hogy honnan tudok letölteni számokat. vagy valaki vegyen fel msn-re [*** moderálva ***] és legyen olyan kedves,küldjön át nekem számokat. igazából nem is nekem kell, de fontos lenne...

vipera315 Hozzászólás ideje: 2008-04-30 14:53:20

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-27 21:13:38

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

ha vkinek megvan eza szám küldje már át [*** moderálva ***]

Moto22 Hozzászólás ideje: 2008-04-11 22:24:30

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-29 21:25:02

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

Ez az egyik ledjobb számuk!! Imádom őket!! az AKB után ők a legjobbak!!

Kisördögdrums Hozzászólás ideje: 2008-04-10 20:07:59

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-17 18:50:04

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

petya142 én nem kívánok neked semmit,........ még levegőt se

koponya Hozzászólás ideje: 2008-02-22 15:48:48

Utolsó bejelentkezés:
2017-10-14 23:45:55

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

petya142 azért mert te 15-19 századó agyad van attól még ne dumálj a zorall rajongók jóva?.És sokkal királyabb ez.

bulej666 Hozzászólás ideje: 2008-02-18 12:53:13

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-18 12:47:43

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

petya142 te büdös gyökér! Az jobb,amit az idióta dj-k csinálnak? A zorall egyike a legjobb magyar rock együtteseknek...Az ilyen emberek azt sem érdemlik meg a hallásukt...MARHA!!!

V4ND0R Hozzászólás ideje: 2008-02-06 18:53:32

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-17 21:00:29

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

petya142 mér kell fikázni? Mert feldolgoztak egy számot??? Sztem marha jó lett. (A diszkós szar feldolgozásokkal nincs bajod???? Bocs ha vki ezzel sértek.)

matuska Hozzászólás ideje: 2008-02-06 13:17:38

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-04 19:24:46

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

petya142 te egy barom vagy! kicsit nézz utánna,hogy eddig mitcsináltak a zorall tagjai.utánna dumálj ja te kisbarátom viszont elmehetnél kanásznak amennyi eszed van.

petya142 Hozzászólás ideje: 2008-01-31 16:46:14

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-11 12:57:58

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

Nem értem, hogy van pofájuk egy ilyen szép dalt "feldolgozni"! Mellesleg igen visszataszító, szánalmas és nem utolsó sorban borzasztó csöves lúzer dolognak tartom, hogy valakik csak ebből élnek. Ahelyett, h inkább elmennének metróőrnek vagy szórólapot osztani.

Godiva Hozzászólás ideje: 2007-12-20 09:17:12

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-20 09:08:18

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

A legutóbbi akusztik elég Macskajajosra sikeredett. :(

Kivlov Hozzászólás ideje: 2007-08-15 13:17:50

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-18 15:26:05

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

nagy681120! Így is meg lehet közelíteni a dolgot. Viszont, aki volt már Macskajaj-on (Zorall akusztik) az nem hiszem, hogy így gondolja. Azok igazi rock&roll partik, a szó klasszikus és jó értelmében.

nagy681120 Hozzászólás ideje: 2007-08-13 03:03:06

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-16 22:55:08

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

azthiszem bepiálva egy motoros találkozon mindegy mit ordit a közönség és erre a ZORALL nagyon jol ráérzett

Kivlov Hozzászólás ideje: 2007-08-01 17:48:59

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-18 15:26:05

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

Ha tudja valaki a Valaki valamit kevert a piába szövegét, feltehetné. TX

babriii Hozzászólás ideje: 2007-06-02 12:17:02

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

ImádoomMmMmMmmMmMmm =o)

dark.secret Hozzászólás ideje: 2007-05-23 21:55:33

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

Céééééééppp... ^^ <3

tof008 Hozzászólás ideje: 2007-05-12 19:09:25

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

Kicsit hibás, javítottam. Ez a kedvencem :)

gitaroscsaj Hozzászólás ideje: 2007-02-28 19:02:28

Utolsó bejelentkezés:
2013-12-13 17:54:37

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

cool ez a szám! szeretem =D

cinisz Hozzászólás ideje: 2006-12-27 08:11:57

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

eccerûen imádom!!

SKIN1885 Hozzászólás ideje: 2006-11-27 15:47:55

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zorall" előadóról:

Istennnnnnn

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább