Flipper Öcsi

Zenei irányzat: pop, pop-rock
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 13, összesen 73601 alkalommal

Bemutatás:

Jeszenszky Béla Tibor (1962. május 29. – 2008. november 25.)
Magyar zenész, énekes, dalszerző volt.
Művészneve: Flipper Öcsi

Húga, Marót Viki szintén énekes.

Dunaújvárosban született, de már 1966-ban a családjával a
fővárosba költöztek.
Korán megismerkedett a zenével, hiszen dobolni és csellózni
tanult. Azután éneklést kezdett tanulni. Többek között Sík Olga
és Domahidy László voltak az énekmesterei.

1982-ben bekerült a nagy sikerű Hungária együttesbe.
Az Aréna című albumon mutatkozott be, a Flipper című dalban.
Egy évvel később – miután feloszlott a Hungária – a Dolly Roll
tagja lett. Legnagyobb slágerei az Arrivederci Amore és a Gina
voltak.

1987-ben Zsoldos Dedy-vel együtt kiléptek a Dolly Rollból, hogy
azután Kisszabó Gáborral, az Első Emelet basszusgitárosával
megalapítsák a Step együttest. Itt játszott még Fehér Attila (gitár)
és Popper Péter (billentyűs hangszerek), később Mester Tamás.

1990 márciusában kilépett a Step együttesből, és szólókarrierbe
kezdett. Egy évvel később jelent meg első szólóalbuma, Homokot
szór a szemembe címmel.
1993-ban újabb albummal jelentkezett, Más leszek én címmel.

Sikerei ellenére nem volt boldog. Többször lebbent fel az a hír
róla, hogy alkohol-problémái vannak... később már szemmel is
látható lett ez az arcvonásain.

1998-ban az újra összeálló Dolly Roll zenekarral nagy sikerű
koncertet adtak, amelyről tv- és hangfelvétel is készült.

2001-ben tért vissza a magyar könnyűzenei életbe a Tedd a
szívedre a kezed című albumával. Olyan régi nagy slágerek
is helyet kaptak rajta, mint a Bossanova Senorita és a Kolibri
Panzió.

2008 októberében alkoholizmusa miatt kialakult súlyos szervi
problémák miatt Székesfehérváron kórházba vitték, ahol 2008.
november 25-én éjjel elhunyt.
Kajászón temették el nagyanyja mellé.

Biográfia:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

taamaas Hozzászólás ideje: 2010-01-16 20:22:48

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-29 17:25:40

Véleménye a(z) "Flipper Öcsi" előadóról:

Ja és még valami.Szerintem Te a Gina-ra gondolsz.Az valóban Dolly Roll és valóban az Eldoradoll lemezen van, mégpedig "A" oldal 1.szám

taamaas Hozzászólás ideje: 2010-01-16 20:16:38

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-29 17:25:40

Véleménye a(z) "Flipper Öcsi" előadóról:

Kedves Dolce! Remélem olvasol néha itt, és akkor látod ezt a néhány gondolatot is. Először is ha valamiben nincs bizonyíthatóan magabiztos tudásod NE VITAZKOZZ olyan emberrel(emberekkel)ahol viszont van ilyen!!Másodsorban sajnos nagyon szomorú ez az egész dolog hogy nincs többé....

Csikki Hozzászólás ideje: 2009-05-14 16:11:52

Utolsó bejelentkezés:
2009-05-14 17:58:55

Véleménye a(z) "Flipper Öcsi" előadóról:

A Bambina márpedig Hungária szám! Méghozzá a FINÁLÉ c.bakeliten jelent meg 1983-ban. Ez egy posztumusz lemez, azaz akkor jelent meg, mikor már nem volt Hungária együttes. A 2001-ben megjelent válogatás lemezen pedig Hungária és Dolly Roll számokat dolgozta fel újra.

dolce Hozzászólás ideje: 2009-02-08 16:48:41

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-21 20:18:16

Véleménye a(z) "Flipper Öcsi" előadóról:

A Bambina nem Hungária,hanem Dolly Roll szám,az Eldoradoll című albumról való.De ettől még Flipper Öcsi énekelte!

taamaas Hozzászólás ideje: 2008-12-03 06:09:52

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-29 17:25:40

Véleménye a(z) "Flipper Öcsi" előadóról:

A Bambina HUNGARIA szám a Tedd a szívedre a kezed pedig DOLLY ROLL. Flipper Öcsinek 2 db önálló albuma jelent meg.Az egyik címe:Homokot szór a szemembe a másik:Más leszek én. Megjelent egy album ha jól emlékszem 2001-ben,de az egy válogatás lemez csak HUNGARIA és DOLLY ROLL számokkal.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább