Jazzékiel

Zenei irányzat: Rock
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 17462 alkalommal

Bemutatás:

A zenekar 2001 áprilisában alakult három barátból, Dunaújvárosban. A kezdeti felállásból mára csupán ketten maradtak: Hegyi Áron (zene, zongora) és Jakab Péter (szöveg, mikrofon). Az első tagcsere óta szintén ős-tagnak számító Miklós Milán (basszusgitár, vokál) után legközelebb Hajba Áron (gitár), majd a legfrissebben a Nyirő Áront váltó Szabó László (dobok) érkezett. 2005-ben megjelent az első hivatalos kislemez Legenda Ep címen, a Mama Records gondozásában. Sok viszontagság után a zenekar leigazolt a Hunnia Recordshoz, és azóta két nagylemezt készített a kiadónál. Az elsõt cím nélkül 2007-ben, majd a másodikat "Holy Shit" címmel 2008-ban, ami tavaly került a boltokba. Számos stílusdefiníciót éltek már meg az újságírók jóvoltából, ami a kezdeti időkben kurvára zavarta őket, azonban ma már jót derülnek rajta, és nagy ívben szarnak rá.

Forrás: Jazzékiel honlapja

Biográfia:

Tagok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

shillamilla Hozzászólás ideje: 2010-04-27 05:29:22

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-27 09:14:00

Véleménye a(z) "Jazzékiel" előadóról:

Régen az egyik ismerősöm adott egy Jazzékiel cd-t, éjjel-nappal azt hallgattam, kedvencem a Legyen és a Matek volt. Isteni zenéjük van. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem írtam ki rögtön cd-re, csak a gépre raktam fel. Utána elszállt a gép, és oda az összes fantasztikus szám. :( :( Valaki tudna segíteni? Nagyon-nagyon hálás lennék!!!

Reka * Devilke Hozzászólás ideje: 2010-03-05 15:51:00

Utolsó bejelentkezés:
2014-12-15 22:55:17

Véleménye a(z) "Jazzékiel" előadóról:

nagyon jó szám loweee

Agika88 Hozzászólás ideje: 2009-02-20 19:19:47

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-20 20:18:57

Véleménye a(z) "Jazzékiel" előadóról:

Nekem is küldje el vki légyszi!!! Köszi

dj mew2 Hozzászólás ideje: 2009-01-23 20:44:13

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-23 21:43:17

Véleménye a(z) "Jazzékiel" előadóról:

betto. ! Írd meg az MSN címedet és küldöm :)

betto. Hozzászólás ideje: 2008-09-13 23:56:58

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-30 23:21:08

Véleménye a(z) "Jazzékiel" előadóról:

egyszer voltam koncisorozaton és tök véletlenül hallottam meg élőben a Jazzékielt...baromira megtetszett!! =D de nem tudok sehonnan letölteni számokat tőlük =S lenne valaki olyan kedves, hogy küldene nekem?? =) pl msn-en

Phoebus Hozzászólás ideje: 2008-07-26 13:44:36

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-24 18:25:02

Véleménye a(z) "Jazzékiel" előadóról:

imádom a jazzékielt! :D és nem hiába szeretem a gimit, hiszen a kedvenc alter együtteseim is onnan jöttek, azért látszik hogy milyen jó hely :P meghát mégis csak a volt osztákyfőnököm fia is benne van az együttesben...hát igen...csak így tovább! Éljen a jazzékiel!!!

Arins Hozzászólás ideje: 2007-12-16 19:25:05

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-16 19:06:06

Véleménye a(z) "Jazzékiel" előadóról:

pontosan márk! és 26-án jönnek! jupiiii :D. széchenyi. alap :D

barabasmark Hozzászólás ideje: 2007-04-12 13:57:31

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-28 11:14:23

Véleménye a(z) "Jazzékiel" előadóról:

a JZKL az egyik legjobb zenekar...még szép h a Széchenyi Gimibõl:D:D

Jooker89 Hozzászólás ideje: 2007-02-23 23:25:48

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Jazzékiel" előadóról:

Sziasztok írjátok már le nekem h hol tudok tõletek rendelni cdt vagy letölteni vagy bármi!!!!! elõre is [*** moderálva ***]

JZKL-szerk Hozzászólás ideje: 2006-11-26 21:24:06

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Jazzékiel" előadóról:

Szia! A jazzekielonline.hu honlapon majdnem mindegyik dal szövegét olvashatod. Üdv, JZKL-szerk.

zsuzzs Hozzászólás ideje: 2006-11-12 11:37:09

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Jazzékiel" előadóról:

Annyira jó a jazzékiel, hogy az hihetetlen! :) sõt még annál is jobb. és gáz, hogy csak ez a négy száma van fenn. ha kedvem lesz írok:)

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább