Invader

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 18189 alkalommal

Bemutatás:

A zenekar első formációja 2005 októberében jött létre, többszöri tagcserét követően 2012. szeptembere óta működik a jelenlegi felállás. A banda a lehetőségekhez mérten aktívan koncertezik, zenei repertoárjában a közönség által kedvelt néhány feldolgozás dal mellett egyre inkább teret kap az Invader igazi arca, a saját dalokban rejlő erő, dinamizmus és dallamvilág.

Biográfia:

Ma az Invader egy erős, agresszív, húzós riffeket felvonultató, ugyanakkor dallamos, könnyen énekelhető, modern metál zenét játszó zenekar. A 2010-es nyolc számos EP után elkészítette a zenekar első lemezét. Az album "Szép új világ" címmel 2014. március végén jelent meg. Több tagcsere után a következő lemezre 4 évet kellett várni. 2018 elején jelent meg az Egyszer élsz című lemez a visszatérő Nachladal Istvánnal a mikrofonnál. Ezt követően 2018 szeptemberében egy 4 számos kislemezzel jelentkeztek Változás címmel. Jelenleg a "Valóságelvonó", harmadik nagylemezen dolgoznak.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

rockkirálylány Hozzászólás ideje: 2010-01-08 18:18:13

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-05 14:17:27

Véleménye a(z) "Invader" előadóról:

Csak Te, Nahi, csak Te..... A lányok csak miattad járnak Invaderre..

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább