Rácz Gergő

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 32967 alkalommal

Bemutatás:

Rácz Gergő (Budapest, 1976. március 4.)
Fonogram-díjas magyar zeneszerző, énekes, producer.

11 évesen kezdett el gitározni a 18. kerületi Dohnányi
Ernő Zeneiskolában. Első komoly zenei megmérettetése
15 éves korában az Országos Zeneiskolai Gitárverseny
volt, ahol első helyezést ért el.
1995-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola klasszikus gitár szakára, amit sikeresen el is
végzett.

Együttesei:

Park (társai: Fenyő Dávid, Pálmai Viktor, Révi Sándor),
ahol zenei producere Fenyő Miklós volt, és ahol első
saját szerzeményét lemezre rögzítették.
Album: Minek nőjek fel? (1991).

V.I.P. (társai: Rakonczai Viktor, Rakonczai Imre, Józsa Alex),
amely 1997 elején alakult és 2001. április 13-án egy nagy
búcsúkoncerttel köszönt el a közönségétől.
Velük megjárták az Eurovíziós Dalfesztivált, Dublinban 1997.
május 3-án ők képviselték hazánkat, és 39 ponttal a 12. hely
lett az övék.
Albumok: V.I.P (1997), Keresem a lányt (1998), Szükségem
van rád (1999), Csak Neked (2000), Best of (2001).

Fool Moon (társai: Wodala Barnabás, Molnár Gábor, Mészáros
Tamás, Németh Miklós Gergő).
Ő 2004 végén csatlakozott az acapella együtteshez, és 2015-ig
énekelt velük. (Ma egyébként Vavra Bence szerepel az ő helyén).
Albumok: Merry Christmas (2004), Acappelland (2008), Arany-óra
(2008), GeorgeMichaelJackson5 (2011), Music & Soul (2012),
Kettesben jó (2014).

Szóló karrier:
A Bennünk a világ című bemutatkozó albuma, azaz 2006 óta tart.

Zeneszerzői karrier:
Gergő szólókarriere és zeneszerzői karriere sokszor egybefonódik,
hiszen dalait az esetek többségében magának írja. Az énekes már
egészen fiatal korában elkezdett komponálni.
Szerzemények közül kerültek ki a Park és a V.I.P. együttes ismert
slágerei, de azóta is sok sikeres dal szerzője.
2010-ben Rakonczai Viktorral közös zeneszerzői munkába kezdtek,
és azóta rengeteg slágert írtak a legnépszerűbb hazai előadóknak.
Pl.: Wolf Kati Szerelem miért múlsz? című dala, amellyel 2011-ben
a dortmundi Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte hazánkat.

Biográfia:

Tagok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

nikikehhh Hozzászólás ideje: 2011-03-06 12:06:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-30 11:55:32

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

IMÁDOM!!!!!!!

ladygagafan13 Hozzászólás ideje: 2010-12-05 16:15:51

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-25 20:57:09

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

naon király ez â szám :)

sziriusz Hozzászólás ideje: 2009-08-26 11:54:05

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-15 10:50:38

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Fülbemászó,kellemes zene.És a pasi sem utolsó!

Moncsa16 Hozzászólás ideje: 2009-03-30 12:50:39

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-27 02:31:58

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Jaj,annira jó ez a dal! Nagyon tetszik,köszi Gergő! Puszika mindenkinek

Querida Hozzászólás ideje: 2008-09-30 19:12:20

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-22 12:49:59

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

hello áttudná nekem küldeni valaki? akinek megvan küldje el legyen szives -Huzz fel [*** moderálva ***] e-mailcimre köszi

szeda11 Hozzászólás ideje: 2008-06-13 15:57:14

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-14 09:29:54

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Szerintem szelli03-nak egyáltalán nincs igaza mert JÓ A ZENÉJE.Akinek meg nem tetszik az bekussolhat!Én nem is ismertem Rácz Gergőt de nagyon megszerettem!Főleg a Bennünk a világ című dal tetszik.:D

beus gergő 4 ever Hozzászólás ideje: 2007-11-26 13:24:18

Utolsó bejelentkezés:
2007-11-26 13:20:23

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Gergő egy tök szexi és jóhangú énekes én nagyon bírom! gergő 4 ever

CCSSÁÁKKÓÓ Hozzászólás ideje: 2007-10-11 15:50:53

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-11 15:28:01

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Én annyira szeretem Rácz Gergőnek a dalait,és most sem csalódtam benne!Szerintem meginn egy szuper dalt írt!

gyongyeee Hozzászólás ideje: 2007-08-01 23:51:40

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Nekem csak a klippje van meg...

susubaba Hozzászólás ideje: 2007-07-29 09:42:03

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-13 11:52:55

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Sziasztok!Lenne egy oltári nagy kérésem...ha valakinek meg van a Súgd a nevem c. szám küldje már el nekem [*** moderálva ***] Köszike:)

Polgár D. Linda Hozzászólás ideje: 2007-06-12 18:40:40

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Drága Kedves Rokagomba! Szívbõl örülök, hogy ilyen jól el lehet veled beszélgetni, de azt hiszem, kicsit eltértünk a tárgytól. A Gergõ- dologból hirtelen személyes b.szogatás lett, s ez nekem csöppet nem tetszik. Nos, ami szelli03 véleményét illeti: nem is figyeltem, meg amúgy is csak pár szót írt. Te viszont engem szóltál le, holott én nem bántottalak, úgy érzem. Az a baj, hogy megkértelek: ha nem tetszik, amit RG csinál, hát nem kell feljönni erre a részre? Ha a zeneszoveg.hu- ra valami miatt vagy valaki miatt is fel kell gyere, hát jöjj. Én sem mászkálok pl a magyarnótás elõadókhoz blamálni, mert pl nem tetszik a "Juhászlegény" vagy a "Három cserép muskátli". Amúgy meg, ha jól látom, picivel többen vannak itt, akik szeretik Geri zenéjét. :-))) Szerencsére. Mi bajod azzal a szegény fiúval? Mi nem tetszik benne? Az, hogy esetleg tudja, hogyan kell pénzt csinálni? Örülök, hogy van esze: nem kell két kézzel keresnie a napi betevõre valót, nem kell napi 10- 12 órákat robiznia pl építõiparban. Jó ügyes, profi, mert van esze: a tehetségével teszi meg, amit más két kézzel. És ezért gratulálok Neki, meg az eddigi sikereiért is. Puszika Gergõ, puszi Rajongók!

rokagomba Hozzászólás ideje: 2007-06-12 17:45:44

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-08 00:28:58

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Na jól van elmegyek,de két dolgot szeretnék mondani:1 az én véleményemet nem változtattad + 2 szelli03 ugyanígy gondolkodik,de neki nem rendeztél hegyibeszédet. na akkor én megyek

Polgár D. Linda Hozzászólás ideje: 2007-06-12 17:09:06

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Ja, mielõtt elfelejtem: ha b..szogatni akarod, menj el egy koncertjére és mondd el ezeket Neki személyesen! Bár szerintem nem teszed meg, mert nincs annyi vér a pucádban.

Polgár D. Linda Hozzászólás ideje: 2007-06-12 17:07:48

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Rokagomba, te csak ne alkoss rólam véleményt, míg nem ismersz!!! Amúgy ha pénzért csinálja, hát csinálja pénzért, nekem 8, jól teszi!!! De ha pénzért csinálja, akkor nagyon ügyesen csinálja, mert vérbeli profi: ezt meg nem mondaná Róla senki. Á, és még valami: amíg Õ nem írja kis kezdõbetûvel a nevedet, addig megkérlek minden Gergõ- rajongó nevében, add meg azt a tiszteletet, hogy legalább az R meg a G betûket naggyal írod. Ha meg nem tetszik amit Geri csinál, hát ne gyere erre az oldalra( Gergõére)!!! Na csõváz. Rajongók: czuppyka!!

rokagomba Hozzászólás ideje: 2007-06-11 16:00:28

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-08 00:28:58

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Én inkább ki pontozom amit rólad gondolok ...... . Amúgy szentem rácz gergõ csak a pénz miatt zenél

Polgár D. Linda Hozzászólás ideje: 2007-06-11 13:19:53

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Tök bírom, szerintem ari! Aki nem csípi Gergõt, annak üzenem: KUSS!!! Cso666666 igazad van, a Gergõ tényleg tehetséges. Még ahangja is jó! : )) Ha valakinek nem szimpi azért, mert esetleg TUD is énekelni, hát akkor azt az illetõt csak sajnálni tudom... Gondolom, mindenki így van vele, akinek tetszik Gergõ hangja, zenéje... Rokagomba, ha nem tetszik amit a Gergõ csinál, tartsd meg magadnak, vagy csinálj egy www.nemszeretlekraczgergo.hu címû weboldalt, hátha esetleg talán valaki ilyen bénaság rákattint mint te, akinek úgy nincs füle a zenéhez, mint neked... Én a múltkor az adagio együttes véleményrésznél eltakarítottam egy csajt, olvassátok el, Gergõ- rajongók! Kb ez ugyanaz a séma mint az. Na, cupp annak aki szereti Gergõ muzsikáját : )) !!! L.

rokagomba Hozzászólás ideje: 2007-06-08 16:29:20

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-08 00:28:58

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

hát egyáltalán nem értelek. Szerintem álsztár, és csak azért szeretik annyira mer az ,,divat,,

Dievca Hozzászólás ideje: 2007-06-08 11:00:25

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Sziasztok! Légyszi akinek meg van bármilyen dala Rácz Gergõtõl légyszi írja már le az MSN cmét és én felveszem elõre köszi!

cso666666 Hozzászólás ideje: 2007-06-07 21:22:04

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-01 20:28:58

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Szerintem Rácz Gergõt nem azért szeretik lyan sokan, merthogy szeretik, igen sokan, mert olyan "szar".. Nagyon jó hangja van, és a zenéi amiket énekel, a klippjei nagyon jók, tehetséges, és kihasználja ezt... Féltékenyek vagytok, vagy csak nincs érzéketek ehhez a mûfajhoz, magáról, a zenérõl beszélek.. Ti tudjátok, de akkor se így hogy "szar"... Tartsd meg magadnak a véleményed, ha nem szereted olyan közösségbe írj, ami Anti Rácz Gergõ Klub (bár nemhiszem hogy találsz olyat..) Szóval, mi, akik szeretjük Sok Sikert Kívánunk neki a továbbiakban, és HAJRÁ GERGÕ : )

rokagomba Hozzászólás ideje: 2007-05-28 20:32:27

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-08 00:28:58

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Egyetértek szelli03

rokagomba Hozzászólás ideje: 2007-05-22 20:06:40

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-08 00:28:58

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Õszintén ti normálisak vagytok?

Ronaldinhogirl Hozzászólás ideje: 2007-03-04 18:52:14

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

huh ez naon jó szám

Sonatalany Hozzászólás ideje: 2007-02-15 11:45:43

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-29 17:13:19

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Nagyon, nagyon jó ez a szám!!!! Nagyon szeretem!!! Végre le is tudtam szedni, és mostmár a dalszövege is megvan! :) "Bennünk a világ, az érzések olyan egyformák..." Szerintem is!!! :)

XTina16 Hozzászólás ideje: 2007-02-11 18:46:00

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-17 17:59:15

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Jajj ez annyira jó szám!!! Szeretem :)

Péter Szabó Szilvia Hozzászólás ideje: 2007-01-23 18:54:19

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Rácz Gergõ kedves és aranyos srác, a száma pedig a saját érzésérõl szól.

Diddlenyuszi Hozzászólás ideje: 2006-12-02 12:48:45

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-09 15:44:30

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Mármint az elõadó is nagyon jó meg a zenék is! :)

Diddlenyuszi Hozzászólás ideje: 2006-12-02 12:47:52

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-09 15:44:30

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Szerintem nagyon jóóóóó!!!!:)Nagyon szeretem!

Szelli03 Hozzászólás ideje: 2006-11-30 13:31:49

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Szerintem meg nagyon szar.

Emilio Hozzászólás ideje: 2006-11-06 20:09:31

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Szerintem is nagyon jó, fõleg a klippje!

yrinka Hozzászólás ideje: 2006-10-28 12:27:15

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Rácz Gergő" előadóról:

Nagyon jó kis szám. Remélem még kapunk Gergõtõl hasonló zenéket.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább