Kalmár Pál

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 25884 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Kalmár Pál (Mezőtúr, 1900. szeptember 5. – Budapest, 1988. november 21.) dalénekes, az 1930-as és 1940-es évek egyik legnépszerűbb énekese. A példa nélküli világsikert elért, Seress Rezső-sláger, a Szomorú vasárnap első két felvételének előadója.
Édesapja Jász-Nagykun-Szolnok megyében járásbíró, édesanyja a történelmi Czebe család leszármazottja. Iskoláit a Felvidéken, Podolinban és Debrecenben végezte, mivel a katonai pályát ambicionálta Nagyváradon a Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskolában is tanult. 19 éves korában jelentkezett a Vígszínház fiatal énekeseket kereső felhívására. Stefanidesz Károly kolozsvári színigazgató javaslatára énekelni tanult. Tanárai Anthes György, Hilgermann Laura és Makai Mihály voltak. 1923 és 1925 között a Színészképző iskola hallgatója. Az Operettszínház segédszínésznek, később a kaposvári és pécsi társulat bonvivánnak szerződtette. A harmincas évek elejétől fellépett a Rákóczi és Síp utca sarkán álló Ostende - 1100 vendéget fogadni tudó - kávéházban. Itt fedezte fel a Columbia Gramafon Társaság képviselője és 1932-től szerződtették. Ekkor indult nemzetközi karierje. Rendszeresen vendégszerepelt Londonban, Párizsban, Berlinben és Bukarestben is. A kor legnagyobb slágereit lemezre énekelte, gyakran szerepelt a rádióban is. Az egyetlen film, amelyben hangját hallhatjuk, az 1935-ben készült "Szent Péter esernyője" c. film, melyben Básthy Lajos énekhangjaként két dalt is énekel. 1936-tól a német ODEON cég jelentette meg lemezeit. A lemezfelvételek idejére a háború alatt a harctérről is szabadságolták. A háború után kényszerű okokból - Weygand Tiborhoz hasonlóan - pályafutása megszakadt. A Budapesti Szerelőipari Vállalatnál helyezkedett el mint hegesztő és köszörűs. Munkájáért még sztahanovista kitüntetést is kapott. 1954-től énekelhetett ismét. Állandó fellépőhelye a krisztinavárosi Márványmenyasszony étterem lett. Lemezfelvételt már nem készítettek vele, a rádióban tartósan "indexre" került. 1968-ban egy operáció miatt elveszítette hangját, többé már nem énekelhetett. A Tangókirályként is aposztrofált énekessel mintegy kétezer lemezfelvétel készült.

Legismertebb slágerei

Szomorú vasárnap. (Seress Rezső-Jávor László)
Szeressük egymást gyerekek. (Seress Rezső)
Ha minden véget ér. (Seress Rezső)
Az egyiknek sikerül, a másiknak nem. (Zerkovitz Béla)
Már megettem a kenyerem javát. (Dr. Sándor Jenő-Kellér Dezső)
Drágám, néha téved az ember. (Buday Dénes-Vadnai László)
Az nem lehet. (Kola József-Szenes Andor)
Emlékszik még kislány? (Zách István-Cz. Nemes Gyula)
Az ember egy léha, könnyelmű senki. (Erdélyi Mihály)
Szívbajok ellen, kisasszony, szedjen tangót! (Rozsnyai Sándor-Harmath Imre)
Balalajka sír az éjben. (Fényes Szabolcs-Mihály István)
Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország. (Vincze Zsigmond-Kulinyi Ernő)
Maga az első bűnös asszony. (László Imre-Seress Rezső)

Biográfia:

Kalmár Pál dalszövegek (114 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

janeme Hozzászólás ideje: 2010-09-12 17:13:02

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-12 19:06:17

Véleménye a(z) "Kalmár Pál" előadóról:

Ha szabad ajánlani, a www.canadahun.com oldalán a filmfórumon meg van a film letöltőlinkje! Érdemes leszedni! Sok szép régi magyar film megtalálható ott!

janeme Hozzászólás ideje: 2010-09-12 17:08:04

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-12 19:06:17

Véleménye a(z) "Kalmár Pál" előadóról:

A Budai cukrászda című filmben Gózon Gyula énekli! Nemrég néztem a filmet, fantasztikus!

apuska/lassie Hozzászólás ideje: 2008-04-24 21:45:26

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-04 15:39:29

Véleménye a(z) "Kalmár Pál" előadóról:

Csak ámulok és bámulok! Évtizedek óta kerestem e dal szövegét. Szegény édesanyám ha ezt meg élhette volna.És ha mind ez lekottázva is meglenne, számomra az maga lenne a csoda! Csak köszönni tudom.

lalaturul Hozzászólás ideje: 2007-06-15 09:53:54

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Kalmár Pál" előadóról:

Kalmár Pál,a Horthy-korszak egyik legkarizmatikusabb elõadó- mûvésze volt.Aki teheti,hallgassa!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább