A 3 testőr musical

Zenei irányzat: Musical
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 24905 alkalommal

Bemutatás:

A 3 testőr musical Alexandre Dumas A három testőr
című -a többség által jól ismert - regénye nyomán
készült 2003-ban, holland nyelven és Rotterdam-ban
volt az ősbemutatója.
A szövegkönyvet André Breedland írta, a dalokat
pedig a Rob Bolland - Ferdi Bolland - Paul Bogaev
szerzőtrió alkotta.
.
A magyarországi bemutatója 2006. október 13-án
volt, a Budapest Kongresszusi Központban, Balatoni
Mónika rendezésében.
A darab bemutatójának egy éves évfordulójára lett
kész, és adták ki a dalokat felvonultató albumot.

Rövid történeti bepillantás a darabba:
Franciaországban játszódik, XIII. Lajos uralkodásának
idején, a cselszövések világában.
Amikor nyomok nélkül tűnnek el a semmiben a katonák,
polgárok, udvaroncok, csak azért, mert keresztezték
Richelieu bíboros útját...

Athos, Porthos, Aramis és természetesen D'Artagnan a
történet főszereplői.
Hőseink elhatározzák, hogy bármi áron szolgálni fogják
imádott királynőjüket, Annát. Richelieu bíboros éppen a
királynő megbuktatásán fáradozik, de a négy lovaggal
nem számolt...

Fontos szereplők még a darabban: a félszemű bérenc,
Rochfort, a szépséges és ártatlan hölgy, Constance és
a gonosz Milady.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

fify2me2000 Hozzászólás ideje: 2012-06-03 16:41:36

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-03 17:07:56

Véleménye a(z) "A 3 testőr musical" előadóról:

Hi my name is Fify, voltam -webhivatkozás moderálva- keres szerelmi kapcsolat
és láttam a profilodat, nem vagyok érdekelt. Kapcsolat nekem e-mailben: (fify2me@ yahoo. com)., Hogy én tud küld neked pictur.
Köszönöm.

Az én e-mail adderss: (fify2me@ yahoo. com) OK.

Hi my name is Fify, I was on -webhivatkozás moderálva- searching for love relationship
and I saw your profile, I'm interested. Contact me via email : (fify2me@ yahoo. com).So that i can send you my pictur.
Thanks.

My Email adderss: (fify2me@ yahoo. com) OK.

fify2me2000 Hozzászólás ideje: 2012-06-03 16:38:47

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-03 17:07:56

Véleménye a(z) "A 3 testőr musical" előadóról:

Hi my name is Fify, voltam -webhivatkozás moderálva- keres szerelmi kapcsolat
és láttam a profilodat, nem vagyok érdekelt. Kapcsolat nekem e-mailben: (fify2me@ yahoo. com)., Hogy én tud küld neked pictur.
Köszönöm.

Az én e-mail adderss: (fify2me(at)-webhivatkozás moderálva-) OK.

Hi my name is Fify, I was on -webhivatkozás moderálva- searching for love relationship
and I saw your profile, I'm interested. Contact me via email : (fify2me@ yahoo. c o m).So that i can send you my pictur.
Thanks.

My Email adderss: (fify2me@ -webhivatkozás moderálva-) OK.

fify2me2000 Hozzászólás ideje: 2012-06-03 16:36:40

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-03 17:07:56

Véleménye a(z) "A 3 testőr musical" előadóról:

Hi my name is Fify, voltam -webhivatkozás moderálva- keres szerelmi kapcsolat
és láttam a profilodat, nem vagyok érdekelt. Kapcsolat nekem e-mailben: (-e-mail cím moderálva-)., Hogy én tud küld neked pictur.
Köszönöm.

Az én e-mail adderss: (-e-mail cím moderálva-) OK.

Hi my name is Fify, I was on -webhivatkozás moderálva- searching for love relationship
and I saw your profile, I'm interested. Contact me via email : (-e-mail cím moderálva-).So that i can send you my pictur.
Thanks.

My Email adderss: (-e-mail cím moderálva-) OK.

dinidani Hozzászólás ideje: 2010-01-15 17:48:08

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-30 20:14:44

Véleménye a(z) "A 3 testőr musical" előadóról:

Tetszik ez a dal,nagyon jó! Sajnos a musicalt nem láttam.:(

brigucikucimuci Hozzászólás ideje: 2008-08-06 17:30:01

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-06 17:28:40

Véleménye a(z) "A 3 testőr musical" előadóról:

szia eltudnád nekem küldeni a [*** moderálva ***] ra? nagyon megköszönném

csilla94 Hozzászólás ideje: 2008-06-22 12:58:15

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-12 19:13:28

Véleménye a(z) "A 3 testőr musical" előadóról:

Ja, és megvan a zene. Ha vkinek kell, akk írjon egy e-mail címet és elküldöm.

csilla94 Hozzászólás ideje: 2008-06-15 10:54:33

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-12 19:13:28

Véleménye a(z) "A 3 testőr musical" előadóról:

Ez egy nagyon jó musical. Kedvenc számom a Mindörökké te és én meg az Urak, urak. Már volt szerencsém látni és nagyon jó volt. Csak a tapsról lemaradtam, mert ahogy vége lett el kellett mennünk, mert ment a vonatunk XD

brigucikucimuci Hozzászólás ideje: 2008-04-08 19:44:07

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-06 17:28:40

Véleménye a(z) "A 3 testőr musical" előadóról:

nem tud valaki nekem segiteni a számokat honnan tudnám leszedni vagy ha vlkinek meg van esetleg elküldené nekem? egy lesz e nyarat a bennem te nem mulsz elt és az urak urakat jutyubon emgtaláltam de a többit sajnso nem és ez tényleg egy nagoyn jo musical:)

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább