Odett

Zenei irányzat: Alternatív
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 32521 alkalommal

Bemutatás:

Odett üdítő jelenség a hazai pop-palettán. Megnyerő személyiség, szabad szellem, egyedi hangú és karakterű énekesnő, profi előadói képességekkel megáldva

Weboldal:

Biográfia:

Általános iskolai tanulmányait a zalaegerszegi Mindszenty-iskolában végezte, majd a szintén megyeszékhelyi Zrínyi Miklós Gimnázium diákja lett. A középiskola után a fővárosba vitte a sorsa. A MODART iskola hallgatója volt (divattervezést tanult), ám tanulmányait, mert úgy gondolta, hogy a sikeres divattervezőséghez rengeteg kompromisszumot kéne kötni, és úgy érzte, erre ő nem lenne képes.

A gimnáziumi évek alatt csatlakozott a Fuse zenekarhoz. Igazából nagyon bele volt zúgva a dobosba (össze is jöttek), és miatta jelentkezett. A zenekar gitárosa nevezte be a Megasztárba (amikor Odett 17 volt) is.

Odett és a Go Girlz! néven kiadta 18 évesen Takáts Eszterrel és Varga Zsuzsával első lemezét, Pontos címmel. 

Ezután - kiváló szerzőkkel, zenészekkel közreműködve- szólókarrierbe kezdett és szemtelenül fiatalon jelentős sikereket ért már el. 2013-ban Fonogram díjat kapott "Hanyatt, Homlok, Egyenes" című nagylemezéért, melyen olyan országosan ismert, rádióslágerek hallhatóak, mint a "Hanyatt" és a "Van az a pillanat". Legutóbbi, Csillagtérkép című nagylemeze eddigi legérettebb munkája, az erről kimásolt Egy lépés című dal a tavalyi nyár egyik legjátszottabb slágere a Petőfi Rádióban. A tavalyi év fénypontja számára azonban mégiscsak az volt, hogyszületésnapját Blondie előtt játszva ünnepelte a Budapest Sportarénában. A jelek szerint Odett 2015-ös éve sem a pihenésről fog szólni: már pörög a rádióban legújabb dala - Jó nagy csend - és a fesztiválszezon mellett zenekarával nagy erőkkel készül első Művészetek Palotája-beli fellépésére is, ahol dalai különleges hangszerelésben - vendégekkel, gyerekkórussal, vonósnégyessel kiegészülve egy különleges, XXI. századi, látványos multimédia show keretein belül csendülnek fel a Fesztiválszínház falai között.

A szóló-projekt mellett Odett, a már 10 éve létező Realistic Crew együttesben is zenél. Velük Áprilisban jelent meg albuma, Blind Musician címmel.


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább