Népdal - Honnan jössz te oly leverten, jó pajtás

– Honnan jössz te oly leverten, jó pajtás?
Mért sír egyik szemed jobban, mint a más?
És arcodon mért látok oly bánatot,
Mintha elmúlt volna már a világod?

– Sírok, pajtás, sírni fogok örökre,
Még élni hágy a Jóisten kegyelme.
Világosról hozom a nagy bánatot,
Mert hazánknak ott egy mély sír ásatott.

Mi, kik híven harcoltunk a hazáért:
Készek voltunk halni a szabadságért,
Fegyverünket leraktuk a muszkának,
Engedve Görgey gaz parancsának.

A nap éppen akkor már alkonyodott
És az egész világ vérünkben úszott.
Mintha sírt volna az Isten maga is,
Hogy nem lesz már a földön egy magyar is.

Világos vár, de szomorú a neved!
Honfivértől nem ázik fel a földed,
Mégis ott verték a békót lábunkra,
Ott raktuk le fegyverünket halomra.

Sír a baka, a huszár meg kesereg,
Mert a lován üresen áll a nyereg.
Jó lova hordta őtet a csatába,
Odahagyja a muszkának prédára.

A magyarnak nincsen többé hazája,
Elbujdoshat ő már a nagy világba.
A temetés roppant sok és nagyszerű,
Százezernél is több most a kesergő!

Lehanyatlott a magyarnak víg napja.
Sírva ment el Görgeynek tábora.
Hogy nem szolgálhatunk mi a hazának,
Azért ül a mi arcunkon a bánat.

És te, jóságos Isten, ezt elnézted!
E szép hazát eltemetni engeded
Egy oly sírba, honnan nincs föltámadás?!
Te is, pajtás, magadnak egy olyat áss!

Sírhat eztán már Görgey tábora,
Mert elhagyna az egeknek nagy ura.
De lesz Görgey helyett egy más vezér,
Aki Görgeynél százszor többet ér.