Képmás zenekar

Zenei irányzat: pop, rock, country, musical, gyerekdalok
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 5133 alkalommal

Bemutatás:

A Képmás zenekar az észak-keleti régió egyik meghatározó csapata. Fő célkitűzésük, hogy olyan igényes élő zenét játsszanak, amely valódi intellektuális tartalmat közvetít.

Biográfia:

A Képmás Zenekar a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye emblematikus csapata. Az együttes megalakulása óta meghatározó szereplője az egyházmegyei gyermek és ifjúsági pasztorációs programoknak. Mindezen túl aktív résztvevője és formálója az északkeleti régió kulturális rendezvényeinek. Az együttes két alapítója és vezetője, Bolega László és Kardos György zenei munkássága és együttműködése a Képmás megalapítását megelőző időkre nyúlik vissza. A Képmás megalakulásakor Halhóber Gábor csatlakozásával vált teljessé a zenekar felállása az állandó tagokat illetően, és a csapat arculata. A trió képzett vendégművészek közreműködésével állítja színpadra koncertjeit, melyeken a Képmás saját szerzeményei mellett Zorán és Ákos átdolgozott dalai szólalnak meg másképp. A zenekar tavalyi esztendőben útjára indított Ilyen ez című produkciója a csapat ősszel megjelenő nagylemezéhez kapcsolódó összeállítás, ami arra hivatott, hogy bemutassa a korongon szereplő dalokat a közönség számára. Az együttest nemrégiben a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke Bosák Nándor kitüntetésben részesítette, megköszönve nekik az elmúlt tíz évben a nyíregyházi plébánián, a harangodi egyházmegyei gyereknapon és az egyházmegyében a gyermek- és ifjúsági pasztoráció területén végzett zenei szolgálatot és egész munkásságukat.

Tagok:

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább