Pető Szabi

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 1644 alkalommal

Bemutatás:

Pető Szabolcs énekes, dalszerző, 1994-ben született Mohácson.
Lapáncsán nevelkedett és Magyarbólyban járt általános iskolába.
Előbb a pécsi Nagy Lajos, majd a Széchenyi Gimnáziumba, ahol
leérettségizett.

Első zenekara az Elektromágnes volt, amely javarészt Tankcsapda
feldolgozásokat játszott. Ebből alakult később a Junkie Jack Flash
2012-ben, Pécsett.
A zenekar az 1970-es és az 1980-as évek nagy zenekarainak zenei
és hangzásvilágát hozza.
Kizárólag saját dalokat játszanak és csakis magyarul.
A dalok szövegeit Pető Szabi írja.

2014-ben megnyerték a Hard Rock Café nemzetközi tehetségkutató
műsorának regionális döntőjét, majd októberben a Budapest Music
Expo országos tehetségkutató versenyen is győztek.
2015-ben bekerültek az NKA és a Cseh Tamás Program által
támogatott zenekarok körébe (ma Hangfoglaló program).

Szabi néha egy-egy önálló dallal is jelentkezik.

Bár a támogatás óta a zenekarosdi kicsit könnyebb, de azért
a tagok a zenélés mellett dolgoznak is ezt-azt. Szabi például
dolgozott már favágóként és egy borászatban is.

Pető Szabi dalszövegek (1 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább